Városlista
2026. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2011. November 05. 14:25, szombat | Belföld
Forrás: MTI

A hajléktalanok sosem kerültek olyan kilátástalan helyzetbe, mint idén

A hajléktalanok sosem kerültek olyan kilátástalan helyzetbe, mint idén

Hajléktalanokat segítő szervezetek szerint veszélybe került az otthon nélkül maradt emberek téli ellátása, mert nem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges források.

Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatójukon azt mondta: a két forráselosztó közalapítványnak - szervezetüknek és az Összefogás Közalapítványnak - jelen pillanatban még a pályázatok kiírásához szükséges szerződése sincs a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, így forrás sincs, amit meg tudnának pályáztatni.

Mint mondta, az ellátók november elsejével e forrás nélkül kezdték meg a szolgáltatások működtetését, így a téli ellátás egyes programjai, szolgáltatásai nem kezdődhetnek meg vagy csak részben tudnak elindulni.

Lőrincz Norbert az "egyetlen szerencsének" azt nevezte, hogy még jó idő van az évszakhoz képest. Ugyanakkor, aggodalmát kifejezve, úgy fogalmazott: ha ezek az ellátások nem indulnak be, akkor "várhatóan több ember válik vagy sérülés, vagy fagyhalál áldozatává".

Aknai Zoltán, a Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága (Tízek) képviseletében a hajléktalanellátás fővárosi helyzetéről beszélt, és azt mondta: a helyzet kétségbeejtő, mert nagyon fontos ellátások hiányoznak a rendszerből. A Menhely Alapítvány igazgatója példaként említette, hogy nem megoldott a beteg emberek befogadását biztosító lábadozó-férőhelyek finanszírozása.

Aknai Zoltán közölte: információik szerint az Összefogás Közalapítvány jóval kevesebb forrást tud majd biztosítani, mint korábban, emiatt pedig nagyon fontos, alapvető szolgáltatások esnek ki a hajléktalanellátásból. Megjegyezte, hogy nem fogják tudni a nappali melegedőket hétvégeken is működtetni.

A vidéki helyzetről a Hajléktalanokat Ellátó Szervezetek Országos Egyesületének (Hajszolt Egyesület) elnökségi tagjai beszéltek. Sütő Csaba azt mondta, a vidéki ellátószervezetek a tartalékaikat élik fel. Kardos Ádám közölte, hogy kiegészítő finanszírozás nélkül, önerőből lábadozó-férőhelyeket nem tudnak működtetni. Korábban a közalapítvány támogatásával körülbelül 300-400 ilyen férőhely működött az országban - jegyezte meg.

A sajtótájékoztatón közreadott dokumentum szerint a szervezetek a szociális ágazatot felügyelő tárca vezetőjéhez, Réthelyi Miklóshoz fordultak az ügyben. Mint írták, "a hajléktalanellátás 1990 óta kiépült rendszere, s maguk a hajléktalan emberek eddig még sosem kerültek olyan nehéz és kilátástalan helyzetbe, mint idén". Eddig még nem volt példa arra, hogy az illetékes tárca a "téli krízisidőszak beköszöntével még semmilyen érdemi intézkedést nem tett annak érdekében, hogy legalább a minimálisan szükséges, életmentő szolgáltatások elindulhassanak" - közölték.

Mint a dokumentumban olvasható, ha a téli programokhoz kapcsolódó pályázatokat a pénteki napon kiírnák, a nyertes szervezetek akkor is csak január végére jutnának hozzá a forrásokhoz.

"A téli programok november eleji indítása ezzel minimum 1-2 hónapos csúszást szenved, mely hajléktalan emberek százainak megnyomorodásához, akár halálához vezethet" - fogalmaztak.

Nefmi: minden hajléktalan-ellátó szervezet megkapja az állami normatívát

Minden hajléktalan-ellátó szervezet megkapta a működéséhez szükséges állami normatívát, a téli ellátáshoz szükséges összeget a Hajléktalanokért és az Összefogás Közalapítvány is meg fogja kapni - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) pénteken az MTI-vel.

A szaktárca ezt arra reagálva közölte, hogy Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumának elnöke pénteken azt mondta: a két forráselosztó közalapítványnak - szervezetüknek és az Összefogás Közalapítványnak - jelen pillanatban még a pályázatok kiírásához szükséges szerződése sincs a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal, így forrás sincs, amit meg tudnának pályáztatni.

A Nefmi tájékoztatása szerint a kormány jelenleg is azon dolgozik, hogy még a téli hideg előtt a hajléktalanok a számukra létesített ellátóhelyeken érezhető javulást tapasztalhassanak. Hangsúlyozták: a kormány célja, hogy a hajléktalanok a jövőben megfelelő és hatékony ellátást kapjanak, hogy életmódjuk miatt ne kényszerüljenek az utcára.

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 05. 10:00, vasárnap | Belföld

Gulyás Gergely: a benyújtott alkotmány-módosítás az alkotmányos demokrácia vége

A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon

2026. Július 05. 08:47, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: a kormány nevében benyújtottam az Alaptörvény 17. módosítását

Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.

2026. Július 04. 12:00, szombat | Belföld

KNYF: vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.