Városlista
2026. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2026. Május 29. 16:00, péntek | Sport
Forrás: MTI

BL-döntő – Bajnokok fesztiválja vasárnapig a Hősök terén

BL-döntő – Bajnokok fesztiválja vasárnapig a Hősök terén

A labdarúgó Bajnokok Ligája Budapesten sorra kerülő döntőjének kísérőprogramjaként csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látogatható a Bajnokok fesztiválja elnevezésű rendezvény a Hősök terén.

A látogatókat számos programmal várják a szervezők a magyar főváros festői szépségű pontján, ahol az eredeti BL-trófea is megtekinthető, sőt, némi sorban állás után fényképezkedni is lehet a serleggel.

A téren felállított színpadon folyamatosan zajlanak a különböző programok, a BL szponzorai és együttműködő partnerei pedig kitelepülésekkel, nyereményjátékokkal és más szórakoztató attrakciókkal várják a fináléban résztvevő csapatok szurkolóit, illetve a labdarúgás iránt érdeklődő látogatókat.

A Bajnokok fesztiválja területén megtekinthető a BL idei kiírásának alapszakaszában részt vett csapatok egy-egy dedikált meze, aki pedig rászánja magát némi labdás aktivitásra, az kapura lőhet robotkapusnak, illetve az egyik szponzor kitelepülésén tizenegyeseket is rúghat, itt a két-két felső és alsó sarok eltalálása az elsődleges feladat.

Csütörtök délelőtt még szellős volt ugyan a Hősök tere, de meglehetősen sokan érdeklődtek a programok iránt, a fináléban résztvevő két együttes szurkolói közül ebben a periódusban többségében az Arsenal drukkereit lehetett felfedezni.

A Paris Saint-Germain - Arsenal BL-döntőt szombaton 18 órától rendezik a Puskás Arénában.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 05. 08:48, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben

A legutóbbi vb-n ezüstérmes francia válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság philadelphiai nyolcaddöntőjében.

2026. Július 04. 08:56, szombat | Sport

Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Argentína - Zöld-foki Köztársaság 3-2, hosszabbítás után

A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett miami mérkőzésén.

2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport

Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják

A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport

Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek

Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.