Hírek
2022. Január 30. 11:05, vasárnap |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Hárman támadtak egyre férfira, meg is késelték
Egy fővárosi szórakozóhely előtt megvertek és megszúrtak egy férfit. A rendőrök két gyanúsítottat elfogtak, a harmadik feladta magát.
A rendőrség súlyos testi sértés és garázdaság bűntett miatt folytat eljárást három fővárosi férfivel szemben, akik január 9-én éjjel egy bárban megtámadtak egy negyediket, aki a rendelkezésre álló adatok szerint súlyos sérülést szenvedett – közölte a rendőrség.
A társaság szóváltásba keveredett egy emberrel, akit szidalmazni kezdtek, majd el akarták zavarni a szórakozóhelyről, miközben megszúrással és veréssel fenyegették. A provokált férfi el akarta hagyni a klubot, ám követték, majd az utcára kilépve egy alkalommal hason szúrták, megütötték és elmenekültek.
A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A 32 éves T. Istvánt január 24-én délután Szigetszentmiklóson, a 27 éves R. Zsoltot január 27-én reggel egy IX. kerületi lakásban fogták el. Harmadik társuk, a 38 éves B. Szilveszter január 25-én reggel önként megjelent a rendőrségen.
A fővárosi nyomozók B. Szilvesztert és R. Zsoltot csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, míg T. Istvánt súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, mindhármukat őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 16:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Július 05. 10:00, vasárnap | Belföld
Gulyás Gergely: a benyújtott alkotmány-módosítás az alkotmányos demokrácia vége
A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon
2026. Július 05. 08:47, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: a kormány nevében benyújtottam az Alaptörvény 17. módosítását
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.
