Hírek
2026. Március 30. 16:00, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Iráni konfliktus - A térségbe érkezett USS Tripoli hadihajó több ezer katonával a fedélzetén
Az iráni konfliktus térségébe érkezett az amerikai haderő USS Tripoli hadihajója tengerész és tengerészgyalogos egységekkel a fedélzetén – jelentette be a Közel-Keletért felelős Középső Parancsnokság (CENTCOM) szombaton.
Az amerikai hadsereg irányítási törzsének közösségi médiában megjelent közleménye emlékeztet arra, hogy a rohamhajó a 31. Tengerészgyalogsági Expedíciós Egység zászlóshajója. A Tripoli Kétéltű Készenléti Csoport 3500 tengerészből és tengerészgyalogosból, valamint szállító és csapásmérő repülőgépekből áll, amelyeket további taktikai eszközök egészítenek ki – olvasható a CENTCOM közleményében.
A Tripoli februárban még Japán partjainál tartózkodott, a múlt héten először a The Wall Street Journal napilap számolt be arról, hogy tengerészgyalogosokkal a fedélzetén a partraszállás támogatására tervezett hadihajót az iráni katonai művelet támogatására irányították.
A Trump-adminisztráció eddig hivatalos nem erősítette meg a hadihajó átirányítását, Marco Rubio külügyminiszter pénteken annyit közölt, hogy a csapaterősítés döntési mozgásteret és rugalmasságot biztosít Donald Trump elnök számára, ha a feltételek megváltoznak. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az iráni katonai konfliktus "heteken, és nem hónapokon belül" véget ér.
Az amerikai hadsereg szombaton arról tett bejelentést, hogy 12 amerikai katona sebesült meg, amikor iráni rakéta- és dróntámadás ért egy Szaúd-Arábiában működő amerikai légi támaszpontot. A Prince Sultan légibázis elleni iráni támadás nyomán két sebesült állapotát "súlyosnak" minősítették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 13:00, vasárnap | Külföld
Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak
Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami \"brutális, felfoghatatlan\" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Június 28. 08:50, vasárnap | Külföld
A szerb elnök bejelentette a lemondását, de azt is, hogy a politikában marad
Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic,
2026. Június 27. 18:00, szombat | Külföld
Sári Zsolt: a magyar múzeumok jövőjét is érintő szakmai kérdésekről tanácskoznak az ICOM párizsi ülésén
A magyar múzeumok jövőjét is érintő, átfogó szakmai kérdésekről tanácskoznak a fennállásának 80. évfordulóját ünneplő Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) csütörtöki ülésén Párizsban
2026. Június 26. 20:00, péntek | Külföld
Csökkent a kábítószerrel kapcsolatos büntetőügyek száma Kínában
Több mint egyharmadával csökkent az előző évhez képest a kábítószerrel kapcsolatos büntetőügyek száma Kínában
