Hírek
2011. November 28. 13:37, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Kötelező: százezernyi autós az utolsó pillanatban kapcsol
Az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja új kötelezőjének megkötését.
A harmincszázalékos baleseti adó hatásának ellensúlyozására csak azoknak van esélyük, akik biztosítást váltanak, így aztán a kotelezo.hu szakértői portál a kampány zárásáig hátralévő néhány napra is még 100-150 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó pillanatban maga mondja fel régi szerződését, mindenképpen utólag is igazolható módon tegye ezt meg.
"A közkeletű elképzelésekkel szemben december 1-jéig csak a meglévő szerződés felmondásáról kell dönteni. Így azoknak is célszerű a következő néhány napban lépniük, akik csak a váltásban biztosak, az új biztosítóról még nem tudtak dönteni" - javasolja Lantos Lóránt, a kotelezo.hu vezetője. "Az új biztosítónál csak december 31-ig kell megkötni az új biztosítást."
Annak az autósnak, akinek felmondása nem érkezik meg a törvényi határidőn belül a jelenlegi biztosítójához, az adott autóra a következő egy év során már csak ennél a biztosítónál rendelkezhet kötelezővel. Ha ennek ellenére egy másik biztosítóval köt szerződést, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben gondoskodni és arról hivatalos visszaigazolást is szerezni. Ha alkuszon keresztül zajlik a folyamat, ez a visszaigazolás tőle fog automatikusan megérkezni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 16:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Július 05. 10:00, vasárnap | Belföld
Gulyás Gergely: a benyújtott alkotmány-módosítás az alkotmányos demokrácia vége
A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon
2026. Július 05. 08:47, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: a kormány nevében benyújtottam az Alaptörvény 17. módosítását
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.
