Hírek
2016. Szeptember 13. 07:28, kedd |
Sport
Forrás: mti
Paralimpia 2016 - Bronzérmes az asztaliteniszező Pálos Péter
Az asztaliteniszező Pálos Péter (S11) bronzérmet szerzett a riói paralimpia hétfői versenynapján.
Az enyhén értelmi fogyatékos kategória londoni bajnoka a dél-koreai Kim Dzsi Tae ellen játszott, s 38 perc alatt 3-2-re nyert.
Pálos az első szettet gyorsan, négy perc alatt megnyerte (11-5), a második felvonásban azonban sokkal nagyobb küzdelemre kényszerült, de nyolc perc alatt, szoros hajrát követően jobbnak bizonyult (13-11).
A harmadik játszmában ellépett az ázsiai sportoló, és bár Pálos felzárkózott, sőt, meccslabdája is volt, nem tudta lezárni a találkozót (11-13). A negyedik felvonásban a magyar kezdett jobban, de mivel ellenfele fordított és ismét a minimális, kétpontos különbséggel nyert (9-11), döntő szettre volt szükség. Ebben végig a BVSC 31 éves játékosa állt jobban, és magabiztos részsikere (11-4) a bronzérmet jelentette számára.
Pálos a riói magyar paralimpiai küldöttség hatodik érmét szerezte: három ezüst mellett ez a harmadik bronz.
A finálé után meglehetősen csalódottan nyilatkozott az M5 televíziónak és kijelentette: talán élete legrosszabb játékát produkálta:
"Kicsit jobban akartam, ez csak a szív diadala volt".
Pálos végül hozzátette: sajnálja, hogy a nehezebbik ágra került, mert kis szerencsével második helyen is végezhetett volna, de "egy rossz szavam nem lehet, mert éremért jöttem és az megvan".
Az asztaliteniszezők közül kedden Csonka András döntőt vív az S8-as sérültségi kategóriában. A 27 éves sportoló a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszik majd magyar idő szerint 15.45-től. Egy órával később a pingpongcsapat meglepetésembere, a szegedi Major Endre az S1 bronzmérkőzésén lesz érdekelt a dél-koreai Nam Ki Von ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 08:48, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben
A legutóbbi vb-n ezüstérmes francia válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság philadelphiai nyolcaddöntőjében.
2026. Július 04. 08:56, szombat | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Argentína - Zöld-foki Köztársaság 3-2, hosszabbítás után
A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett miami mérkőzésén.
2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport
Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják
A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
