Városlista
2026. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2019. November 29. 14:04, péntek | Sport
Forrás: mti

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc Monte-Carlóban

Posztumusz életműdíjat kap a World Sports Legends Award díjátadó gálánb Puskás Ferenc.

A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – „a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat”.

A közlemény kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótájékoztatón Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff, Jutta Kleinschmidt, Osvaldo Ardiles, Giacomo Agostini, a most Puskásnak ítélt Posztumusz-díjat pedig legutóbb Ayrton Senna kapta.

Szöllősi hozzátette, a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, és az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is.

„A hivatalos kiírás szerint a Posztumusz-díj a sportvilág legendás karriert befutó nagy bajnokainak vagy a sport területén tevékenykedő, világszerte ismert személyeknek jár” – mondta Szöllősi György. Jelezte, a WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó és motorsport kiválóságai, ezért is nagy szó, hogy ezúttal a tizenhárom esztendeje elhunyt Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 05. 08:48, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben

A legutóbbi vb-n ezüstérmes francia válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság philadelphiai nyolcaddöntőjében.

2026. Július 04. 08:56, szombat | Sport

Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Argentína - Zöld-foki Köztársaság 3-2, hosszabbítás után

A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett miami mérkőzésén.

2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport

Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják

A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport

Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek

Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.