Hírek
2026. Június 20. 11:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény tizenhatodik módosítását
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhatodik módosítását és elrendelte a Magyar Közlönyben való kihirdetését - közölték az államfő Facebook-oldalán pénteken.
Az Országgyűlés június 15-én elfogadta az alaptörvény tizenhatodik módosítását. A köztársasági elnök az alaptörvény módosítását kizárólag a megalkotására vonatkozó, az alaptörvényben foglalt eljárási követelményekre tekintettel vizsgálhatja. Az államfő megállapította, hogy az alaptörvény módosítása e követelményeknek megfelelt, nem állnak fenn az előzetes normakontroll-eljárás kezdeményezésének feltételei - olvasható a közleményben.
Mint írták, az alaptörvény-módosítással az Országgyűlés döntött arról, hogy nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen - megszakításokkal együtt - már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. Az alaptörvény-módosítás indokolása értelmében e módosítást az alkotmányozó a jogállamiság és a demokrácia alkotmányos elveinek védelme érdekében tartotta szükségesnek. A választott szabályozási megoldás ugyanakkor európai és világviszonylatban is szinte egyedülállónak tekinthető - olvasható a tájékoztatásban.
Mindezekre tekintettel, a módosítással összefüggésben a köztársasági elnök rögzítette: a parlamentáris kormányforma alapja, hogy a miniszterelnök és a kormány megbízatása az Országgyűlés bizalmának függvénye, amely a kormány Országgyűlés irányába fennálló felelősségével párosul. Az Országgyűlés ellenőrző funkciójára tekintettel a miniszterelnöki ciklusra vonatkozó korlátozást sem korábban Magyarországon, sem jelenleg más, európai parlamentáris demokráciában nem tekintették, illetve nem tekintik szükségesnek.
Ami a demokrácia alkotmányos elvét illeti, az Országgyűlés azon döntése, hogy megválassza a miniszterelnököt, éppen a népakarat egyik legjelentősebb, közvetett megnyilvánulásának tekinthető. A miniszterelnöki ciklusok korlátozása egyben e döntés korlátozását jelenti
- áll a közleményben.
Az államfő rögzítette azt is, hogy a közhivatalviseléshez való jog alkotmányosan nem korlátozhatatlan. Az alaptörvény-módosítás hivatalban lévő miniszterelnök fennálló hivatali idejét nem befolyásolja, a miniszterelnökké választás feltételeit a jövőre nézve változtatja meg, kizárólag e korlátozás szempontjából bír jelentőséggel a rendszerváltás óta betöltött miniszterelnöki megbízatások időtartama.
Mindezek figyelembevételével a köztársasági elnök az alaptörvényben foglalt kötelezettségének megfelelően az alaptörvény módosítását aláírta és elrendelte a Magyar Közlönyben való kihirdetését - zárták a közleményt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 10:00, vasárnap | Belföld
Gulyás Gergely: a benyújtott alkotmány-módosítás az alkotmányos demokrácia vége
A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon
2026. Július 05. 08:47, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: a kormány nevében benyújtottam az Alaptörvény 17. módosítását
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.
2026. Július 04. 14:00, szombat | Belföld
13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben
2026. Július 04. 12:00, szombat | Belföld
KNYF: vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt
Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.
